Drogerista

Kinek érdemes Drogerista képzésen részt vennie?

Azoknak, akik ki szeretnék kiváltani a magánvállalkozói igazolványt, valamint azoknak kell a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet alapján a Drogerista tanfolyamon részt venniük, akik szeretnének, vagy akiknek munkájukból kifolyólag kell drogériaüzletekben és bemutatókon a vásárlói igényeknek megfelelően tájékoztatást kell nyújtania a drogériákban kapható termékekről (kozmetikumokról, női higiéniás termékekről, gyógyhatású készítményekről, drogériákban kapható gyógyszerekről, étrendkiegészítő termékekről, ápoló-, mosó- és tisztítószerekről, állateledelekről), valamint azok összetevőiről, hatásairól és felhasználási lehetőségeiről, a fenti termékeket ajánlani kell, nyomon kell követnie az ezen a területen megvalósuló fejlesztéseket és trendeket.

Mi a célja a Drogerista képzésnek?

A Drogerista képzés célja, hogy a szakmai képzésben résztvevő megtanulja a vásárló fogadását, üdvözlését követően felmérni az igényeit, tájékoztatni a termékek felhasználási területeiről, módjáról és hatásairól, a vásárlót segíteni a döntésben, termék kiválasztásában, betartani a drogériákban kapható vegyianyagok értékesítésére, tárolására vonatkozó előírásokat, a drogériákban forgalmazható gyógyszereket az előírásoknak megfelelően tárolni, értékesíteni, a drogériákban forgalmazható élelmiszereket az előírásoknak megfelelően tárolni, értékesíteni, elvégezni az áru minőségi és mennyiségi átvételét, lebonyolítani a visszáruzás folyamatát, és kitölteni az ezekhez a folyamatokhoz szükséges bizonylatokat, szakszerűen kihelyezni az árut az eladótérben. Árufeltöltés közben ellenőrizni az áruk minőséglejárati idejét, és a lejárt termékeket az előírásoknak megfelelően kezelni. Kihelyezni a termékek árát jelző eszközöket és áruvédelmi eszközöket, megfelelően kihelyezni és kezelni az üzletben alkalmazott reklámeszközöket, reklámhordozókat. Részt vesz az üzletben szervezett akciók lebonyolításában, az akcióváltásokban, az üzletbe szervezett akciókban és az akcióváltásokban részt venni, felismerni a különböző vásárlótípusokat, és a vásárló igényeinek, korának, nemének és viselkedésének megfelelően udvariasan, hitelesen és empatikusan kommunikálni, szakszerűen és lényegre törően kommunikálni a vásárlókkal, megfelelő kérdéseket feltenni, és szem előtt tartani a termékajánlás lépéseit, hogy a vásárló számára a legmegfelelőbb terméket ajánlja, kezelni a vásárlói kifogásokat, felismerni melyek azok a termékek, amelyek kiegészíthetik a megvásárolni kívánt terméket, és ajánlani tudja ezeket a vásárlónak, tájékoztatni a vásárlókat az üzletben alkalmazott törzsvásárlói-, hűségprogramokról, szolgáltatásokról, és ajánlani ezeket, kezelni a pénztárgépet, vonalkód olvasót, számítógépet, nyomtatót, fénymásolót, a pénzt és pénzhelyettesítő eszközöket, a jogszabályoknak megfelelően kitölteni a szigorú számadású bizonylatokat, részt venni az üzletben található termékek leltározásának folyamatában.

Mennyi ideig tart a Drogerista képzés?

A képzés hossza 160* óra.

Mik a jelentkezés feltételei?

Alapfokú iskolai végzettség.
Egészségügyi alkalmassági.

A képzés tanúsítása

A résztvevőknek a képzés végén belső vizsgát kell tennie, majd teljesítménye alapján Tanúsítványt állítunk ki részére.

A szakmai/képesítő vizsga

A vizsgáztatás a képzőtől függetlenül szervezett, Akkreditált Vizsgaközpontban történik. A szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezés feltétele a képző által kiállított tanúsítvány, a szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezés csak ennek birtokában lehetséges. A szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezést a résztvevő önállóan, az Akkreditált vizsgaközpontoknál végzi.
A szakmai/képesítő vizsga részletes leírása: a https://szakkepesites.ikk.hu/ oldalon található és a Képzési és kimeneti követelmények/Programkövetelmények alapján zajlik.
Sikeres teljesítés esetén, részszakma megszerzéséről szakmai bizonyítványt, vagy a szakmai képzéshez kapcsolódóan képesítő bizonyítványt állít ki a Vizsgaközpont.
Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot!
*Előzetes tudásszint felmérést követően a képzési idő mértéke csökkenhet.