Allergiásan a volánnál: amikor a kellemetlenség kockázattá válik

2026. ápr. 08.

A tavasz sokaknak nemcsak a jobb időt hozza el, hanem az orrfolyást, a tüsszögést, a szemviszketést és a fáradtságot is. Ezeket a panaszokat a hétköznapokban könnyű egy kézlegyintéssel elintézni, azonban vezetés közben már egészen más lehet a jelentőségük. A DEKRA nemzetközi szakértői éppen ezért nemrég egy rövid elemzésben hívták fel a figyelmet az allergia tüneteinek, illetve az enyhítésükre szedett gyógyszereknek a vezetésre gyakorolt hatásaira – a tőlük megszokott módon pedig tanácsokat is adtak az érintetteknek a balesetmentes autózáshoz pollenszezonban. Mivel a DEKRA Magyarország is régóta elkötelezett a közlekedésbiztonság mellett – melyhez a sofőr „állapota” éppúgy hozzátartozik, mint a járműé –, az alábbiakban mi is összefoglaljuk a témával kapcsolatos fontos tudnivalókat. Tesszük mindezt azért is, mert a kérdés hazánkban is különösen releváns és aktuális.

Itt az ideje másként gondolni az allergiára

A pollenallergia tipikus tüneteiben – úgy, mint a könnyező vagy viszkető szem, a folyó orr és a hirtelen tüsszögő roham – közös, hogy egytől egyig negatívan befolyásolják a közlekedési helyzetek megfelelő észlelését. A DEKRA közlekedési orvosszakértője, Dr. Almut Schönermarck ráadásul az említett cikkben kiemeli, hogy a többség hajlamos a fentiek reakcióidőre vonatkozó hatását alábecsülni, pedig a tapasztalatok szerint heves szénanáthával vezetni hasonló rizikót jelent, mintha rendkívül kimerülten ülnénk a volán mögé.
Mind közül a legkönnyebb talán a tüsszentés veszélyeit belátni, hiszen ilyen esetben a vezető rövid időre teljesen becsukja a szemét. Márpedig 50 km/órás sebességnél másodpercenként mintegy 14, míg 90 km/h-s tempónál 25 métert tesz meg a jármű „vakrepülésben”, ami alatt könnyen előállhatnak váratlan, reagálásra váró szituációk. Ehhez társulhat a tavasszal egyébként sem ritka, de az alvászavarok miatt az allergia gyakori kísérőjelenségének is számító fáradtság és vele párhuzamosan a koncentráció csökkenése is, ami után végképp könnyű belátni, hogy a kérdést nem szabad félvállról venni.

Magyarországon is milliók érintettek

A statisztikák alapján az allergia egyáltalán nem elszigetelt probléma. A Nemzeti Népegészségügyi Központ 2022-ben ismertetett adatai szerint Magyarországon csaknem 2,5 millió ember szenved allergiás megbetegedésben, a növekvő tendencia pedig várhatóan a jövőben tovább folytatódik. Ennek oka többek közt, hogy a klímaváltozás hatásai miatt a növények átlagosan egyre hosszabb ideig virágoznak és több pollent is termelnek, ami még többek „ingerküszöbét” lépheti át.
Az egyre korábban kezdődő allergiaszezon és az idei március első heteit jellemző, szokatlanul kedvező időjárás miatt mostanra idehaza már bőven a „csúcsidényben” vagyunk. Ezt erősíti meg az is, hogy a Semmelweis Egyetem beszámolója szerint már március elején ugrásszerűen megnőtt a pollenallergiás panaszokra való keresések száma a Semmelweis HELP alkalmazásban: egyetlen hét alatt tízszer annyian gépelték be a pollenallergia tüneteit, mint korábban.
Ez idő tájt egyébként elsősorban a tavaszi fák pollenterhelése magas, ami egészen májusig így is marad. Áprilistól nagy mennyiségben megjelennek a levegőben a gabona-, a fű- és a csalánfélék pollenjei, melyektől a nyár végén a gyomok – főként a parlagfű – veszik át a szerepet, egészen október végéig megkeserítve sokak életét. Ebből is látszik, hogy az allergia mint általános, a közlekedésbiztonságot is érintő probléma nagyjából az esztendő kétharmadában jelen van.

A nagyvárosok lakói még nagyobb terhelésnek vannak kitéve

Az eddigiekhez mindenképp érdemes hozzáfűzni, hogy a szakirodalom és a nemzetközi közegészségügyi összefoglalók szerint a légszennyezés ronthatja, illetve felerősítheti az allergiás tüneteket, így a városban élők és az ott dolgozók, tanulók panaszai még súlyosabbak lehetnek.
A DEKRA nemzetközi anyaga is kiemeli, hogy az ingázó autósok különösen érintettek lehetnek, mivel a tünetek gyakran reggel és este a legerősebbek, márpedig a csúcsforgalom éppen ezekre az időszakokra esik. Ilyenkor az eleve magas pollenterhelés, a szmog, valamint a stressz és az utazásból fakadó fáradtság hatásai könnyen összeadódhatnak.

Az allergiagyógyszerek is befolyásolhatják a vezetési alkalmasságot

Ahogy arra a bevezetőben már utaltunk, ezekben a hónapokban nemcsak az allergia tünetei, hanem az azok tompítására alkalmazott gyógyszerek is hatással lehetnek egyesek vezetési képességeire. A DEKRA szakértői szerint különösen a régebbi típusú antihisztaminok okozhatnak álmosságot és lassabb reakciókat, de az újabb készítmények hatása sem teljesen azonos mindenkinél.
Éppen ezért új gyógyszer szedésekor, illetve egy másik készítményre történő váltáskor különösen fontos minden alkalommal mérlegelni, valóban biztonságos-e volán mögé ülni. A gyógyszer betegtájékoztatójának elolvasása, illetve testünk jelzéseinek kritikus megfigyelése tehát ilyenkor nem pusztán alapvető egészségi érdek, de közlekedésbiztonsági szempontból is kulcskérdés lehet.

A jármű műszaki állapota is számít, különösen a pollenszűrő

A DEKRA orvosszakértőjének ajánlása szerint allergiás időszakban érdemes zárva tartani a járművek ablakát, és inkább a gépkocsik szellőzőrendszerét használni. Ehhez viszont az is elengedhetetlen, hogy az utastérszűrő és a pollenszűrő megfelelő állapotban legyenek. Elhasználódott, eltömődött szűrők mellett romlik a levegőminőség, gyengülhet a légáramlás, fokozódhat a párásodás, továbbá a szűrő már kevésbé tudja visszatartani a polleneket és az egyéb szennyeződéseket.
A pollenszűrő csereperiódusára nincs minden autóra egyformán érvényes szabály, de a gyakorlati útmutatók szerint érdemes évente vagy 10-15 ezer kilométerenként egy új eszközt beépíteni. A tavasz egyébként kifejezetten jó időpont lehet a klíma és a különböző szűrők ellenőrzésére, illetve szükség esetén tisztítására, cseréjére, hisz az allergiaszezonban a tulajdonosok így elmondhatják, hogy műszaki oldalról igyekeztek mindent megtenni saját maguk és az utasaik egészsége, komfortérzete érdekében.

Mit tanácsol a DEKRA az allergiás közlekedőknek?

A legfontosabb üzenet egyszerű: az allergiát a volánnál is nagyon komolyan kell venni! A DEKRA a korábban leírtakat nyomatékosítva, illetve új szempontokat is említve az alábbiakat javasolja az allergiával küszködőknek:
  •  Kerüljék a vezetést vagy a kerékpározást, ha fáradtak, vagy koncentrációs problémáik vannak;
  •  Rendszeresen cseréljék ki az autók belső szűrőit és a pollenszűrőket;
  •  Tartsák csukva az ablakokat, amikor magas a pollenkoncentráció;
  •  Ellenőrizzék magukon az alkalmazott gyógyszerek hatását, és lehetőleg este, jóval a közúti forgalomban való aktív részvétel előtt vegyék be azokat;
  •  Kövessék a betegtájékoztatóban található, vezetési képességekre vonatkozó utasításokat;
  •  Viseljenek napszemüveget a szemirritáció csökkentése érdekében;
  •  Súlyos tüsszögési rohamok esetén tartózkodjanak a vezetéstől, vagy szakítsák meg az utazást;
  •  Hosszabb utazások előtt érdemes ellenőrizni az aktuális helyi pollenszámot, hogy felmérjük az allergiás tünetek kockázatát.
A biztonság a DEKRA Magyarország számára is elsődleges érték, éppen ezért küldetésünknek érezzük, hogy a járművek műszaki állapota mellett az emberi tényezők is megkapják a szükséges figyelmet. Bízunk benne, hogy mostani cikkünk is bizonyította, hogy a kockázatok csökkentése gyakran egészen hétköznapi döntéseken múlik. Ilyen például az is, hogy felismerjük, aznap valóban alkalmasak vagyunk-e a vezetésre, és ha van rá mód, a saját és mások biztonsága érdekében találjunk alternatív megoldást úticélunk elérésére.