Fakitermelő vs. gallyazó-daraboló képzés

2025. szept. 30.

Így válasszon tudatosan képzést!

Aki szétnéz a DEKRA igencsak széles hazai képzési portfoliójában, az láthatja, hogy többféle képzést is szervezünk azoknak, akik erdészeti/erdőgazdálkodási területen szeretnének elhelyezkedni, vagy már ott dolgoznak, de még nincs hivatalos végzettségük. A kérdés már csak az: mi a különbség a Fakitermelő képzés és a Gallyazó-daraboló képzés (korábban motorfűrész-kezelő) közt, és ennek megfelelően kinek melyikre érdemes jelentkeznie? A sikeres választás érdekében erre igyekszünk választ adni legújabb cikkünkben!

Kiknek ajánljuk az egyes képzéseket?

A két említett kurzus közül egyértelműen a Fakitermelő képzés (programkövetelmény: 08213002) számít komplexebbnek. Ennek célja ugyanis olyan szakemberek képzése, akik műszaki és biológiai alapismeretekkel is felvértezve, szakszerűen hajtják végre a változatos fakitermelési munkaműveleteket, emellett pedig képesek kiszolgálni az azok során használatos közelítő- és rakodógépeket is.
Ennek megfelelően e képzés időtartama bővebb, ám ezért cserébe a sikeres teljesítők széles feladatkörrel és döntési jogosultsággal dolgozhatnak majd, hiszen a kiváló oktatóink által átadott tudás és tapasztalat révén a teljes munkafolyamatra rálátnak majd, és alaposan felkészítik őket a speciális helyzetek kezelésére is.
A DEKRA soron következő Fakitermelő képzése várhatóan október 27-én indul. További részletek (pl. helyszínek) az ezen a linken elérhető weboldalunkon olvashatók, ahol jelentkezni is lehet a képzésre, illetve egyedi ajánlat kérésére is van lehetőség.
A Gallyazó-daraboló képzés (Pk szám: 08212001) (korábban motorfűrész-kezelő) fókuszában pedig az áll, hogy a résztvevők megtanulják biztonságosan kezelni a kiskereskedelmi forgalomban kapható motorfűrészeket, illetve elsajátítsák az egyszerűbb vágásformákat, az élezést és az adapterek használatát. Ezenkívül a kurzus végén eredményes vizsgát tevők a jövőben az alapvető javításokat, alkatrész-cseréket is magabiztosan elvégezhetik majd, és engedélyezett lesz számukra legfeljebb 6 centiméter átmérőjű fák kidöntése.
Ez utóbbi opció esetén a képzési idő alatt a jelentkezők gyorsan alkalmazható, de stabil alapokat kapnak a motoros fűrésszel végzett gallyazási-darabolási feladatok biztonságos és hatékony elvégzéséhez. Ezt a – erdészeti/erdőgazdálkodási pályafutás kiváló első lépésének számító – kurzust bátran ajánljuk többek közt erdőtelepítési és -ápolási tevékenységeket végző természetes személyek, vállalkozások, alkalmazottak, de akár őstermelők és családi gazdaságok figyelmébe is.

Mi az, ami mindkét képzésben közös?

Fontos megjegyezni, hogy akárcsak a DEKRA összes hazai képzésének, úgy a Fakitermelő és a Gallyazó-daraboló képzésünknek is alapfeltétele az egészségügyi alkalmasság, valamint az alapfokú iskolai végzettség. Mindkét kurzus esetén a vizsgáztatás a képzőtől függetlenül szervezett, akkreditált vizsgaközpontban történik, az arra történő jelentkezés feltétele pedig a képző által kiállított tanúsítvány.
A vonatkozó szakmai/képesítő vizsgák részletes leírását a https://szakkepesites.ikk.hu/ oldalon lehet megtekinteni. Sikeres teljesítés esetén a részszakma megszerzéséről szakmai bizonyítványt vagy a szakmai képzéshez kapcsolódóan képesítő bizonyítványt állít ki a Vizsgaközpont. Akármelyik képzésre is esik a választása, annak eredményes elvégzése kitűnő alapot biztosít magánvállalkozói igazolvány kiváltásához is.
Lényeges még hozzátenni, hogy a képzési idő az előzetes tudásszint felmérése után rövidülhet.

Magabiztos beugró vagy hosszú távú karrierépítés?

Röviden összefoglalva úgy fogalmazhatnánk, hogy – miközben mindkét szóban forgó képzésnek megvannak a maga előnyei – azoknak, akik az erdőgazdálkodási feladatok terén egy rövidebb idő alatt abszolválható, célirányos belépőt szeretnének a biztonságos és hivatalos munkavégzéshez, a Gallyazó-daraboló képzésünket javasoljuk. Akik pedig egy teljesebb értékű és összetettebb, hosszú távon is garantáltan piacképes szakmai alapot szeretnének magukénak tudni, azoknak a DEKRA Fakitermelő képzéseit érdemes figyelemmel követniük.
Utóbbi esetén érdemes azt is hozzáfűzni, hogy a Fakitermelő végzettség megnyithatja az ajtót más, nagy potenciált rejtő lehetőségek felé is. Ilyen például a Lakott-területi fakitermelő képzésünk (Programkövetelmény száma: 08214005), melynek előfeltételei közt az 1 évnyi tényleges gyakorlat mellett valamilyen szakmai előképzettség (pl. az említett Fakitermelő képzés sikeres teljesítése) is szerepel. A már kimondottan speciális tudást adó képzésből az eseménynaptárunkban is nyomon követhető módon október 1-jén indul a következő kurzus, melyre ezen az oldalon lehet jelentkezni!
Bízunk benne, hogy a fentiek segítettek az eligazodásban és a megalapozott döntések meghozatalában, és rövidesen tovább bővül a DEKRA elismert, számtalanszor bizonyított képzéseit sikerrel elvégzők és az ott megszerzett tudást nap mint nap kamatoztatók népes tábora!