Szállítmányozó

Kinek érdemes Szállítmányozó képzésen részt vennie?

Azoknak érdemes Szállítmányozó képzésen részt venniük, akik szeretnének, vagy akiknek munkájukból kifolyólag feladataik közé tartozik részt venni az áruk vasúti, közúti, légi, folyami és tengeri árutovábbításának nyilvántartásában, koordinálásában, szervezésében és lebonyolításában, valamint az áru útjának nyomon követésében.

Mi a célja a Szállítmányozó képzésnek?

Az Szállítmányozó képzés célja, hogy a képzésben részt vevő megtanulja, hogyan kell majd munkája során biztosításokat kötni a szállítmányra, tájékozódni az áru különleges kezelési igényéről, biztosítani az árutovábbításhoz szükséges különleges eszközöket, utasítani az árutovábbításban résztvevőket. A megrendelőt és a fuvarozót folyamatosan tájékoztatni, elvégezni az ügyviteli adminisztrációs feladatokat és a hivatalos levelezést. Külföldi megbízója számára idegen nyelvű, elsősorban angol vagy német nyelven tájékoztatást adni, panaszt kezelni, árajánlatot készíteni és röviden összefoglalni az áru státuszát. Folyamatosan figyelmemmel kísérni a jogszabályi környezetet, naprakészen ismerni jogi szabályokat. Jövőbeni munkája során törekszik majd a megbízója számára a lehető legjobb fuvarozási eszköz és útvonal megválasztására, figyelemmel kíséri a fuvarbörzéket. A szállítmányozó elkészíti megbízója számára a szállítmányozói árajánlatot, erről tájékoztatja a megrendelőt.

Mennyi ideig tart a Szállítmányozó képzés?

A képzés hossza 500* óra.

Mik a jelentkezés feltételei?

Érettségi végzettség.

A képzés tanúsítása

A résztvevőknek a képzés végén belső vizsgát kell tennie, majd teljesítménye alapján Tanúsítványt állítunk ki részére.

A szakmai/képesítő vizsga

A vizsgáztatás a képzőtől függetlenül szervezett, Akkreditált Vizsgaközpontban történik. A szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezés feltétele a képző által kiállított tanúsítvány, a szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezés csak ennek birtokában lehetséges. A szakmai/képesítő vizsgára való jelentkezést a résztvevő önállóan, az Akkreditált vizsgaközpontoknál végzi.
A szakmai/képesítő vizsga részletes leírása: a https://szakkepesites​.ikk​.hu/ oldalon található és a Képzési és kimeneti követelmények/Programkövetelmények alapján zajlik.
Sikeres teljesítés esetén, részszakma megszerzéséről szakmai bizonyítványt, vagy a szakmai képzéshez kapcsolódóan képesítő bizonyítványt állít ki a Vizsgaközpont.
Kérdés esetén vegye fel velünk a kapcsolatot!
*Előzetes tudásszint felmérést követően a képzési idő mértéke csökkenhet.